Nehéz burkolólapok ragasztása Ceresit CM 24 ragasztóval

Mikor a burkolólapokat függőleges felületen a ragasztóágyba nyomják, a lap megcsúszhat. Ez zavaró, a munkát hátráltatja, hibákhoz vezet. A problémát előidézheti az is, hogy a bekeveréshez szükséges vízmennyiséget gyakran becsléssel állapítják meg. Az így készült ragasztóhabarcs állaga folyósabb lesz, viszont ez falfelületen, lábazaton, homlokzaton nem jó tulajdonság.

A ragasztók jelölésében (az MSZ EN 12004:2007 szabvány szerint) szereplő „T” betű azt jelenti, hogy a ragasztó használatakor a burkolólap még függőleges felületen sem csúszik meg („csökkentett lecsúszási hajlam”). Azonban vigyázat, a laboratóriumi minősítő vizsgálat során egy kb. 0,2 kg tömegű kőporcelán lap megcsúszását vizsgálják. (Ha a megcsúszás kisebb 0,5 mm-nél, a ragasztó megkaphatja a jelölést.) A burkolólapok viszont 0,2 kg-nál néha jóval nehezebbek, ezért olyan ragasztót kell választani, amelynek állaga és más tulajdonságai megfelelnek a célra.

A Henkel által gyártott Ceresit CM 24 nehéz burkolólap és kőragasztó jelölésében nemcsak hogy szerepel a „T” betű, de elsősorban nehéz, elszíneződésre nem hajlamos ipari lapok, természetes kőburkolat, valamint kőporcelán (gres) lapok ragasztására javasolt nedvszívó felületre, bel- és kültérben, vízszintes és függőleges felületen és nagy igénybevétel esetén is. Kiváló kezdeti tapadással rendelkezik, ezért a burkolólapok ragasztása történhet fentről lefelé is. Padlófűtés esetén is alkalmazható.

Kültéri alkalmazás illetve nagyméretű (40x40 cm és nagyobb) lapok esetén – az alapfelületen kívül – javasolt a lapok hátoldalának vékony lekenése is, hogy a feltapadás a teljes felületen  légzárványok nélkül megtörténjen.

Bekeveréskor, előírt vízmennyiség adagolása mellett a ragasztó sűrű, nehezebben bedolgozható, de ezen ne lepődjünk meg. Az egyéb jó tulajdonságok mellett ez biztosítja, hogy a ragasztóágyon a vastag, súlyos burkolólapok sem csúsznak meg.

A ragasztó elkészítésekor ezért a 25 kg (1 zsák) poranyaghoz 6,0 – 6,5 liter hideg vízzel számoljunk.  A keverést elektromos kézi keverőgéppel folyamatosan végezzük mindaddig, amíg az így kapott massza homogén és csomómentes nem lesz. Ezt követően, 10 perc pihentetés után, a ragasztóhabarcsot ismételten keverjük át. Ezzel az eljárással lesz megfelelő a ragasztó állaga és tartja meg elmozdulás nélkül a nehéz burkolólapokat. (Természetesen az alkalmazható burkolólap tömegének is van felső határa, ezért próbaragasztással lehet meggyőződni a ragasztó valós teljesítményéről.)