Fokozott hőszigetelő képességű XPS az Austrothermtől

Bár a hazai épületenergetikai szabályozás időnként érdekes bakugrásokat mutat, az biztos, hogy Magyarországon is radikálisan csökkenteni kell az épületek energiafelhasználását. A klímacélok eléréséhez nem csak az új épületek, de a meglevők fogyasztását is korlátoznunk kell. Szemmel látható eredményt csak ezzel tudunk elérni, hiszen évente egy-két tízezer új lakás épül (2022-ben 20 540 volt az átadott lakások száma), míg több mint négymillió a meglevő lakásállomány, és ezek döntő többsége szigeteletlen, vagy nem megfelelő szigetelésű. Szükséges tehát ezek felújítása, hogy hatékony – vagyis többnyire jelentős vastagságú – hőszigeteléssel csökkenteni tudjuk az energiaveszteséget, a költségeket és az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Ez viszont gyakran nehézségekbe ütközik. Régi épületeinket nem arra tervezték, hogy 15-20 cm vastag hőszigetelésbe bújtassuk. Sok esetben fizikailag nem áll rendelkezésünkre annyi hely, hogy hőhídmentesen, esztétikusan és épületszerkezeti szempontból is megfelelő módon alakítsuk ki a részleteket.

Különösen kritikus a helyzet a lábazaton, ahol a szigetelő anyaggal szemben nem csak a tartós jó hőszigetelő képesség az elvárás, hanem az alacsony nedvességfelvétel és a nagy mechanikai szilárdság is. Ezen a területen jól teljesítettek eddig az AUSTROTHERM XPS TOP P termékek, melyek hővezetési tényezője a vastagabb lemezek esetében 0,035 W/mK. A nagyobb elvárásnak viszont inkább már az Austrotherm XPS Premium P fog megfelelni, melynek szigetelő képessége 23%-kal jobb (0,027 W/mK)

Különösen előnyös a Premium termékek alkalmazása akkor, amikor a falak hőszigetelését is egy prémium hőszigetelő lemezzel oldjuk meg, a GRAFIT REFLEX®-el. Ez utóbbi mellett gyakran azért döntünk, mert az ablakok környékén, a káváknál megint csak a helyhiány miatt egy intenzívebb szigetelőanyagot kell alkalmaznunk.
Ha viszont a homlokzaton relatív vékony a hőszigetelés rétege, úgy a lábazaton se lehet vastag, mert ha az alsó 30-50 cm magas sávban az azonos szigetelési érték érdekében vastagabban szigetelünk, úgy kiugró lábazatot hozunk létre. Ez egyrészt esztétikai szempontból sem megfelelő, másrészt ezt szakszerűen úgy lehet kialakítani, hogy a vastag hőszigetelés a falra rögzített bádoggal takarjuk. Ez családi ház esetében még balesetveszélyesnek is tűnhet – a szépészeti kifogásokon túl. Ahhoz, viszont, hogy a fajlagosan jobban szigetelő téglafal és az alatta levő lábazat tartószerkezetét adó, rossz hőszigetelési képességű beton, zsalukő azonos mértékben szigeteljen, hatékonyabb lábazati szigetelésre lesz szükségünk. Az Austrotherm XPS Premium P alkalmazása megoldja ezt a gondot, és a lábazat a homlokzat síkjával egybe fog esni úgy, hogy a hőszigetelési értékük is azonos lesz.

Határ a csillagos ég 

Az Austrotherm XPS termékek jelzésében a ’P’ betű jelzi a préselt, érdesített felületű lemezeket, melyek ragasztott rétegrendben (például lábazat) lehet alkalmazni, mivel a „nápolyi mintás” felület jó tapadást ad a ragasztónak. Az érdesítés és ’P’ jelzés nélküli, minden értelemben „sima” lemezeket padlóba, leterheléssel rögzített lapostetőkbe lehet beépíteni. Az Austrotherm XPS Premium típusból is létezik ez a változat, bár sokakban felmerülhet, hogy mi szükség lehet erre, amikor a tető tipikusan az a szerkezet, ahol nem kell vastagsági korlátokkal számolnunk? Többnyire tényleg ez a helyzet, de lehetnek különleges esetek is. Például az attikafal magassága is korlátozhatja a beépíthető szigetelőanyag vastagságát, vagy a megszokottnál is hatékonyabban szeretnénk szigetelni.
A termoplasztikusan kötött, 40 cm vastag Austrotherm XPS Premium alkalmazásával akár a 0,065 W/m2K hőátbocsátási tényező is elérhető, ami kevesebb, mint a fele a passzívházaknál iránymutató 0,15 W/m2K-nek.
A másik ilyen eset a padlók felújítása lehet, ahol a rendelkezésünkre álló szerkezeti vastagság kicsi, és a lehető legintenzívebb anyagot szeretnénk beépíteni, ami a várható terhelést is figyelembe véve az XPS Premium lehet.

Az Austrotherm termékek után érdeklődjön a STAVMAT építőanyag kereskedésekben!
2023.06.08.