Ma már a kert a zöld nappali!

Az ezredforduló időszakához képest a 2020-as évekre jelentősen megváltozott a háztulajdonosok hozzáállása, és így az elvárása is a kerttel, udvarral szemben. Ma már egyre többen a második nappalinak tartják a kertjüket és így nem meglepő, hogy sokan gondolkodnak annak rendezésén, felújításán is.

Nagyot változtak az igények az ezredforduló óta a ház körüli területekkel kapcsolatban. A tulajdonosok mind szélesebb köre igyekszik otthonosabbá tenni udvarát, teraszát, hogy az ismerősökkel, barátokkal, családtagokkal az itt eltöltött idő – akár évszaktól függetlenül – igazán kellemes és pihentető kikapcsolódás legyen. Röviden: a kert a ház igazi szívévé váljon. Ennek köszönhetően a tervezéskor, a házépítés alatt és immár a felújítások során is egyre több figyelmet kap az udvar, a kert.

Sokan gondolkodnak a felújításon 
Ehhez ráadásul az állam által elindított 50 százalékos otthonteremtési támogatás is segítséget nyújthat, hiszen ezt nem csak a lakások belső átalakításához, de a családi házak körüli munkákhoz is igénybe lehet venni. A témában a Semmelrock egy átfogó, reprezentatív kutatást is végzett, melynek eredménye szerint a kerttulajdonosok körében igencsak erős a tettvágy, hogy szebbé tegyék a ház körüli területeket. A Semmelrock felmérése alapján a kerttel, udvarral vagy terasszal rendelkezők közel 60 százalékánál napirenden van egy komolyabb felújítás. Három olyan terület van, ami különösen kiemelkedik a megcélzott munkák közül: a legtöbben a kerítésüket hoznák rendbe, vagy füvesítenének, növényeket telepítenének, és sokan szeretnének kertjükben térburkolási munkákba fogni, melyhez változatos térkő – és lapkínálatra van szükségük.

Megnézzük, mire is költünk 
A válaszok nagyon határozottan utalnak arra, hogy a kertrekonstrukción gondolkodók roppant tudatosan döntenek: megnézik és átgondolják mit, például milyen térkövet, kerítéselemet kapnak a pénzükért. Az ingatlantulajdonosok körében a felhasználandó alapanyagok kiválasztásánál messze a legnyomósabb érv (71%) a kedvező ár-érték arány. Ezek alapján bizonyos, hogy a felújítási, kertépítési munkák megkezdése előtt komoly kutatásokat, információgyűjtést folytatnak az emberek, s a gyártók, forgalmazók oldalán alaposan áttekintik a lehetőségeket. Az adatok szerint, ha ráakadnak a megfelelő termékre, hajlandóak a magasabb árat is kifizetni, ám láthatóan elvárják, hogy ezért kiváló minőséget és esztétikai élményt kapjanak.   

A Semmelrock láthatóvá teszi álmait
Amennyiben a felújítást fontolgatók a végeredményt vagy a várható költségeket illetően elbizonytalanodnának, a Semmelrock már erre is kínál megoldást! A Semmelrock megújult, ingyenesen letölthető Garden Visions alkalmazásának segítségével a háztulajdonosok könnyedén megtervezhetik kertjük, teraszuk, kocsibejárójuk burkolatát, és a kiválaszthatják a térkövek, illetve a lapok ízlésüknek leginkább megfelelő elrendezését, színvilágát.

Ha a háztulajdonosok kiválasztják a megfelelő termékeket, akkor a Semmelrock szakértői Koncepciótervezés szolgáltatásuk keretében díjmentesen elkészítik számukra a burkolatkiosztási tervet. Emellett az érdeklődők színes látványtervet és ingyenes mennyiségszámítást is kapnak, megkönnyítve ezzel a döntést és vásárlást, amely után egészen biztosak lehetnek benne, hogy otthonukban álmaik kertjét építhetik meg.

A Semmelrock termékek után érdeklődjön a STAVMAT építőanyag kereskedésekben!
2022.04.11.