Mi a különbség a szigetelésvédő és a felületszivárgó lemez között?

A talajszint alatti épületrészeket a talajban található nedvesség ellen védenünk kell:
a talajnedvesség elleni szigetelés elkészítése manapság a szakembereknek igazán nem okoz gondot, hiszen számtalan anyag és technológia létezik e probléma megoldására. Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy a szigetelések védelemre szorulnak a sérülések valamint a szivárgó és rétegvizek hidrosztatikai nyomása ellen.
Ezek a vizek szinte mindenütt megjelennek, ahol nem a talajvízszint alatt vagyunk, és elvezetés hiányában, időlegesen hidrosztatikai nyomást gyakorolnak a szigetelésre.
Tévedés azt gondolni, hogy sík területen ilyen nem fordul elő, ugyanis pl. az építési gödör visszatöltése soha nem éri el a termett talaj tömörségét, legalábbis 5-10 éven belül nem, és így vízgyűjtőként működik. Márpedig, ha a víznyomás jelen van, akkor víznyomás elleni szigetelést kell készíteni, vagy vízelvezetéssel mentesíteni kell a szigetelést a víznyomástól.



Amíg a sérülések elleni védelem megoldható egy dombornyomott polietilén lemezzel – például DELTA®-MS lemez – addig az előbb említett víz irányított elvezetéséhez szükséges egy szivárgótest megléte is.

A DÖRKEN Membranes a fent említett mindkét funkcióra megbízható rendszermegoldást kínál a DELTA®-TERRAXX drénlemez „személyében”: szigetelésvédő és felületszivárgó lemez egyben. A nagy nyomószilárdságú dombornyomott lemez és a gyárilag rákasírozott, eltömődésmentes geotextília egy komplett egységet – szivárgótestet – alkotva garantálja a hosszú távú biztos védelmet és a megbízható vízelvezetést. A szűrűréteg megakadályozza, hogy a talaj finom szemcséi a domborulatok közé bejussanak, és így eliszaposodást előidézve, a vízelvezető réteg eltömődjön.
Természetesen a DÖRKEN kínálatában a rendszerhez tartozó kiegészítő termékek is megtalálhatók: ugyanis csak gondosan kialakított csatlakozásokkal, precíz rögzítésekkel garantálható az optimális nedvesség elleni védelem és a hosszú távú működőképesség.

További információkért keresse bizalommal a Dörken tanácsadó kollégáit (www.doerken.hu) vagy a STAVMAT munkatársakat!